Spurs:
Gomes - Corluka, Dawson, Woodgate, Bale - Lennon, Huddlestone, Zokora, Modric - Bent, Pavlyuchenko
sub.: Cesar Sanchez, Bentley, Campbell,m Giovani, Gilberto, Jenas, O'Hara
Aston Villa:
Friedel - Laursen, L. Young, Davies, Shorey, Barry, A. Young, Agbonlahor, Petrov, Reo-Coker, Carew
Gól: Reo-Coker 5'., A. Young 54.', Bent 87.'
A Tottenham Hotspur csapata a 4. fordulóban sem tudott győzelmet aratni, így 3 vereség és 1 döntetlen mérkőzéssel, 1 ponttal a 20. helyen áll a Premier League táblázatán.
A Spurs az elmúlt évekban mutatott már hasonló gyenge szezonkezdetet, sőt, szinte már legendásan a nehéz kezdetekről híres, de ennyire elszomorító indulást 34 éve produkált utoljára.
A héten a Spurs csapata csütörtökön a Wisla Krakow-val, vasárnap a Wigan Athletic-kel mérkőzik. Érezhetően nagy a nyomás a csapaton, és a kezdő tizenegy összeállítását nézve valóban az volt az ember érzése, hogy Ramos tartalékolni akar a további találkozókra. Ám ez az elképzelés nem jött be. Az eddigi fordulókban minden meccsen más módon álltunk fel, ami nem az összeszokást szolgálja.
Modric újra kezdőként szerepelt, és a 34. percben sérülés miatt le is kellett cserélni. Az angol sajtóban egyre inkább jelennek meg hírek róla, hogy talán mégsem üti meg a PL szintjét. Én kifejezetten nem szeretem a horvátot, és minden alkalmat meg is ragadok, hogy hangoztassam a véleményemet. A testi adottságai révén egyszerűen felörlődik a pályán. Ez még nem is lenne nagy gond, hisz idővel beleszokhatna. A nagyobb probléma, hogy a képességei sem teszik Európa-szintű játékossá. A horvát futballmarketingnek óriási ereje van a kontinensen. Elég egy-egy megfelelő teljesítmény, és másnap a horvát újságok közvetítésével egész Európa a játékosaikat magasztalja. Kérdem én, ezzel ellentétben hol lehetett olvasni arról, hogy a Halmosi Péter a Newcastle - Hull mérkőzésen a mezőny legjobbja lett, a Sky Sport értékelésében 9-es osztályzattal, "Superb" jelzővel? Ha horvát lenne, ma minden hírügynökség erről regélne. Örülök a sérülésének, mert így végre más játékosok is bizonyíthatnak végre.
A csapat már a mérkőzés legelején hátrányba került, ez pedig bénítóan hatott a játékosokra. A folytatásban Gomes több jó védést is bemutatott, jól szerepelt. A jó megmozdulások viszont nem tartottak ki végig a találkozón, mert a 2. Villa gólnál hathatósan működött közre, hogy a labda a hálóba kerüljön. Ez volt az a találat, ami végképp a padlóra küldte a csapatot. Egész mérkőzésen érződött az akarás, a mezőnyben jól passzolt a csapat, de igazán veszélyes akció nem bontakozott ki. Az ellentámadásokat az ellenfél pedig remekül hajtotta végre.
Ramos mester több cserét is végrehajtott, és Giovani-nak kifejezetten jó megmozdulásai is voltak beállása után. A találkozó végén Jenas lövésébe Bent tette bele a lábát, ezáltal megszerezte a Spurs idénybeli 4. gólját.
Remélhetőleg, a csütörtöki Uefa-mérkőzésre összekapják magukat a játékosok, és átmeneti időre feledtetni tudják majd a PL idei elkeserítő rajtját.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

1 megjegyzés:
Tavaly ugyanez a meccs 4-4 lett. Most meg... A legjobbakat a csapatnak, mert ha így folytatják, durva dolgok következnek..
Megjegyzés küldése