Az átigazolási időszak megszokott augusztus 31.-i zárónapja a vasárnapi mérkőzések miatt az idén 1 nappal kitolódott szeptember 1.-ig. Az utolsó órákban felgyorsultak az események. Többek között ezen a napon zárult le Berbatov ügye, és ekkor szerezte meg a Manchester City Robinho-t a Real Madrid-tól. Juande Ramos az átigazolási időszak lezárultával a jelenleg érvényes szabályokat kritizálta, és azok megváltoztatása mellett emelte fel szavát. "A PL megkezdődik augusztus 16.-án, de az átigazolási időszak egészen szeptember 1.-ig nem zárul le." "Három mérkőzés telik el, mielőtt lezárul az átigazolási időszak, és teljesen bizonytalanná válnak a játékosok is, mert nem tudják, ki hova fog menni játszani, és nem tudhatják, hogy a vezetőség kit akar elküldeni, és kit akar szerződtetni. Ez azt jelenti, hogy a játékosok nem tudnak
eléggé koncentrálni, a munkájukra." "Én azt a megoldást preferálnám, hogy ne állhasson elő az a helyzet, hogy elkezdődik a bajnokság, és az egyik héten az egyik csapatban játszik a futballista, majd a következő héten már egy másikban."Daniel Levy, a Spurs elnöke szintén kritizálta a jelenleg fennálló szisztémát, és a hírek szerint lépéseket is kezdeményez majd a jövőben, hogy a többi nagycsapattal való tárgyalások során új rendszert dolgozzanak ki.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése